Február 12.-én, az az Vasárnap megrendezésre került a Winter Cup utolsó futama. A futam a csapatversenyről szólt, hogy két pilóta hogyan is tud együttműködni. Jani csapatársa ezen a versenyen Szetei Gergely volt. Részletekért kattints a Bővebben… fülre!
A hétvégén megrendezték a téli bajnokság záró futamát a G1 Kart Centerben ami most a csapat versenyről szólt. Párban indultak a pilóták és Jani párja most Szetei Gergely volt akivel régóta ismerik már egymást és nem mellesleg nagyon jó pilóta is, tehát jó párosnak bizonyultak. A verseny egy 2 órás endurance verseny volt 20 perces etapokkal amit kétszer 5 perc időmérő edzés előzött meg. Majd a két leggyorsabb kőt átlagolták és megkapták a csapat legjobb körét ami alapján kialakítottak a szervezők egy rajt sorrendet. Janiék az előkelő 2. helyről vágtak neki a 2 órás csapat versenynek.

Az első etapot Szete kezdte el az általa választott 5-ös géppel ami egészen jónak bizonyult. Propszt Roland haladt előtte akit 10 kilóval nehezebb volt Gerinél, de így is tudta tartani vele a lépést. Szete nagyon jó köröket tudott menni és az idők közti szórása is kicsi volt így abszolút jól kezdtük a versenyt. Majd 20 percnél jött a váltás és jött Jani etapja. Egy jó és gyors váltás után máris a pályán volt egy számára jó géppel. Pár kör és máris nagyon jó köröket tudott gokartozni, ennek eredménye volt az is hogy a másik csapat pilótáját, Topor Kálmánt aki gyengébb géppel volt kint megtudta előzni. Innentől kezdve elkezdett kiépíteni némi előnyt. Ebben az etapjában 33.590-es időt ment amivel a csapat legjobb idejét mente. Jó hangulat uralkodott a pályán és nagyon jó volt a pilóta morál is. Így Jani szinte szárnyalt a pályán. A következő váltásnál 14 másodperces előnyel cserélt a pilóta párosunk. A 3. etapban Szete egy viszonylag jó gépet kapott viszont a plusz 20 kiló miatt a gép súly eloszlása felborult így eléggé nehéz volt kormányozni így nem tudott olyan időket menni mint a mögötte haladó Roland, így a maximumot kihozva a gépből, 4 másodperces előnyel azonnal kihozta Gergőt a csapatfőnök, Szetei Ernő. Hideg géppel ugyan, de jó géppel ment be Jani a 4. etapra ahol pár kör múlva már felmelegedett gumikkal tudott körözni a pályán. Viszont ez átmenetileg rossz döntésnek bizonyult hiszen a csere után közvetlen Jani elé jött vissza Kálmán, így adott volt a feladat, meg kellett előzni. Az elején még csak tartotta a lépést hiszen Topor egy nagyon jó géppel volt előtte így egészen nehéz feladat állt Jani előtt. Az etap felénél magasabb fokozatra kapcsolt a fiú és egyszer csak megfutotta a hétvége legjobb körét 33.345-ös idővel, majd folyamatosan jöttek a jobbnál jobb idők és így végül sikerült utolérni az előtte haladó pilótát. Mivel gyorsabbnak bizonyult elkellett engednie Janit Kálmánnak és így a cserénél egyszerre jöttek ki kéz a kézben alig 1-2 gokartnyi különbséggel. A következő etapban az a gép jött volna amivel Szete az elején elbukta az előnyt így Janin volt a sor ismét teljesíteni egy 20 perces etapot. Újabb feladat állt a fiatal pilóta előtt, de megtudta oldani és kicsit, de tudta növelni az előnyt az etapja végére 6 másodperccel. Szetén volt a sor hogy behozza a gépet az első helyen. Egy egészen jó géppel és biztonságosan kartozva végül 208 körrel és 4 másodperces előnyel megnyerte a futamot a Szetei-Rátkai páros. Mind a két fiúnak ez volt élete első endurance győzelme. Reméljük hogy nem az utolsó.

A hétvége legjobb idejét Rátkai Jani futotta meg 33,260-as idővel amit végül senki nem tudott felülmúlni. Megkérdeztük a hétvégéről Szetei Gerit is, Jani csapatársát hogy mit gondol a versenyről, a csapat munkáról.
“Egy hónapos intenzív gokart-elkerülés után neveztem Jani barátommal az utolsó Winter cup fordulóra, azon belül is a vasárnapi versenyre. Egy jól sikerült kvali után a 2. helyen találtuk magunkat, ami után az 5-ös gépet választottam. Előttem a legjobb kart indult, így a cél az volt, hogy ne maradjak le nagyon. Sikerült is, mivel még látó távolságban volt a másik csapat, amikor cserélni készültek. Én is azonnal bementem gokart cserére, hogy a Jani abba a gépbe ülhessen be. Ez átmenetileg nyerő taktikának bizonyult, kb fél kört nyertünk, de aztán újra én jöttem és remek teljesítménnyel elvesztettem az előnyünket egy számomra utálatos géppel. De Rátkai kolléga egy dupla etappal újra átvette a vezetést, olyan kilenc másodperc előnyünk lehetett az utolsó 20 perchez közeledve. Aztán megint jól cseréltünk, hisz a végjátékot egy egész jól gokarttal kezdhettem meg. Itt az volt a célom, hogy ne álljak falba. Két lekörözött pilótától eltekintve nem is volt semmi gond, sikerült megtartani az előnyünket és elsőként haladtunk át a cél vonalon.Imádtam ezt a verseny struktúrát, sokkal kellemesebbnek éreztem, mint a jól megszokott endurance versenyeket. Jól működött a csapat és öröm volt Janival gokartozni. Remélem, lesz még ilyen szabály rendszerű verseny a jövőben.” -nyilatkozta a fiatal tehetség, Szetei Gergely.
Végül egy dobogós kép. Az AGB és HCK nyitó futama Március 3-4, Eurocenter.
