Rátkai János tiszta Sebastian Vettel. Szereti, ha a szupertehetséghez hasonlítják, de azt nem, ha azt hiszik ezt ő találta ki. És mindenekelőtt szeretne eredményekben is olyan sikeres lenni, mint a német. Egy biztos, 2010-ben, gokartos debütálása alkalmával máris az év legjobb újoncának bizonyult 2. helyével.
Interjúnkban beszélgettünk versenyzői pályafutásáról, céljairól és azon hatásokról, amiket Vettel „hasonmásként” él meg, annak előnyeiről és hátrányairól.
Mikor és hogyan szeretted meg az autósportot? Ha jól tudom Dömsödön elég népszerű az autocross…
Az egész úgy kezdődött, hogy 6-7 évesen apukám kivitt egy cross versenyre. Nagyon megtetszettek a kasztnis autók és a szöcskék így autocross versenyző akartam lenni. 14 éves lehettem, amikor apától kaptam egy Fiat Uno 1.4 i.e. típusú autót, amin megtanultam vezetni. Viszont versenyezni nem tudtam, hiszen pénzhiány végett nem tudtuk az autót végelegesen megcsinálni, de nem adtam fel. Innentől kezdve nem is volt kérdés hogy melyik az a sportág, amiben el szeretnék helyezkedni.
Ha jól tudom szimulátor versenyző voltál? Mesélj kicsit erről a pályafutásodról. Milyen eredményeket értél el?
Mindenféleképpen szerettem volna valahogy kötődni az autósporthoz és a szimulátor az, ami elérhető volt számomra, így az rFactor nevű játékkal elkezdtem játszani Forma 1-es játékkal, billentyűzettel. Év végére vettem magamnak egy kormányt, mert azzal jobb és egészen jól ment. 2009-ben még Forma 1-el játszottam, de elkezdtem elmenni a Túraautózás világa felé és abszolút megfogott. Év végén és 2010 elején már csak túraautóval játszottam, aminek meg is lett az eredménye. Bajnok lettem DTM és WTCC modifikációkkal. Emellett egy nagyon szoros csatában 2. lettem egy Megane Throphy sorozatban.
A szimulátorozás miben tudott segíteni gokartos pályafutásodban?
Úgy gondolom a szimulátorozás egy nagyon jó előszobája a gokartnak. Megtanulhatjuk a versenyhelyzetek kezelését és javíthatjuk, illetve felkészíthetjük a reakciós készségünket. Segít a kormány illetve a pedált kezelő érzékeinken is, szokjuk a vezetést erre tökéletes.
Mikor és hogyan ismerkedtél meg a gokartozással? Milyen volt az első találkozás?
Ha jól emlékszem 2009-ben ültem először gokartba a Silverkartban. Nagyon megtetszett és elkezdtem érdeklődni felé.
Azonnal versenyezni kezdtél? Merrefelé?
Első versenyem 2010-ben volt Törökbálinton a Coraringen. Életembe másodszor ültem gépbe és iszonyatosan vártam a versenyt. Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy gokartozni fogok. Ha jól emlékszem első versenyemen bekerültem az A döntőbe és a 7. helyről rajtoltam. Végül a 6. helyen intettek le.
Az első évedben a BPG-ben hamar kitűntél a mezőnyből? Minek köszönheted mindezt?
Azért annyira nem mondanám, hogy kitűntem a mezőnyből, de egy nagyon jó évet zártam. Azt hogy minek köszönhetem? Talán annak, hogy az 1. verseny után láttam, hogy mit kellene még csinálni és fejlődni kellene. Így elkezdtem figyelni a többieket, ellesni dolgokat hogyan is kéne csinálni, mit is kéne csinálni. Folyamatosan próbálgattam és a szezon felétől elértem egy szintet, amivel elégedett voltam.
Azonnal a csúcson kezdtél, vagy fokozatosan jutottál el odáig?
Én úgy gondolom, nem vagyok a csúcson, és sok kell még ahhoz, hogy ott legyek. Persze folyamatosan fejlődöm és javulok, ezért úgy érzem, hogy a mostani szintet ahol állok folyamatosan fejlődve értem el.
Hogyan sikerült ez az első éved, melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?
Az első évben rögtön 2. lettem, ami hatalmas meglepetés volt számomra. Nem gondoltam volna, hogy így zárom az évet. Ezzel együtt a legsikeresebb újonc lettem ebben az évben ezzel az eredménnyel. A legemlékezetesebb pillanatom az utolsó futamon volt, amikor a 3. helyről megnyertem a futamot végül. Így rögtön az első évben sok mindent megéltem.
Milyen volt az elmúlt év?
Az elmúlt év sajnos nem úgy alakult, ahogy kellett. Rossz gépek, pénztelenség miatt kihagyott futamok, és balszerencsék. Így alakult az is hogy a BPG-ben csak a 6. lettem év végén. Pedig úgy indultam neki ennek az évnek, hogy na most a bajnoki cím a cél, de sajnos nem ez lett év végén.
Melyik volt pályafutásod eddigi legemlékezetesebb futama és miért?
Pályafutásom eddigi legjobb futama az AGB Kart Farmi futamához köthető. A kettes kategóriában indultam ott is a 9. helyről, míg Balogh Dávid a 8. helyről. Volt egy új rajt mivel az első kanyarba megforgattak, de a második rajtnál már jól eljöttünk. Elvoltunk egymással, csatáztunk a 8.-9. helyen. Oda-vissza előzgettük egymást. Majd pár kör múlva észrevettük, hogy simán fel is jöhetnénk akár több helyet is. Így is történt. Végig párba előztünk egészen az 5.-6. helyig, amikor defektet kapott Dávid és végül én így lettem 5. négy helyet javítva. Szántó Tomit tudtam még támadni az utolsó pár körben, de előzni már nem tudtam. Nekem így is nagyon tetszett ez a csapatmunka Dáviddal és életem legjobb futama volt.
Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb és miért?
A legbüszkébb a Győrzámolyi eredményemre vagyok. 12. lettem, és 2 ponttal lecsúsztam a döntőről, de úgy gondolom, hogy azon a versenyen megváltozott valami jó irányba.
Melyik a kedvenc pályád és miért?
Itt a közelben Kulcs a kedvenc pályám. November óta pedig Győrzámoly az a pálya, amit imádok és egyszerűen fantasztikus érzés, amikor lejövünk az emeletről. J
Kedvenc gokart típusod?
Igazából kedven gokart típusom nincs. Szeretem a Hubikat és a Rimokat. A Sodikat egy ideje hanyagolom már.
Mik a legfontosabb tulajdonságaid versenyzőként? Amikből a legtöbbet profitálsz?
Ezen még én se gondolkodtam. Csak beültem és versenyeztem. Egy teljesen más érzés kap el, amikor vezetek, mintha a gokart a részem lenne, és amíg ki nem állok a boxba, addig a részem is. Minden kanyart úgy érzek, mintha a részem lenne és furcsa érzés, de pár hónapja van ez szóval még nekem is új. J
Mutasd be kérlek a versenyzéshez való hozzáállásod, mi motivál versenyzőként?
Talán az a legfőbb ok, ami motivál, hogy a legjobb legyek. Az az érzés, amikor kijössz és megveregetik a vállad, hogy „apám ez jó volt” és ott látom az első helyen a nevem. E mellett persze sosem szabad elfeledni honnan jöttem. Hogyha valamikor talán majd a legjobbak közé sorolnának, akkor kell igazán példát mutatni arról, hogy igen, megérdemlem, hogy a legjobbak közé soroljanak, és nem úgy bizonyítani azt, hogy a szám és az arcom nagy. Szeretnék feljebb kerülni valahogy és nem úgy, hogy beverekszem magam egy pénzes emberhez, aki ha tehetséges vagyok, ha nem pénzel. Azt szeretném, hogy a „tehetségemmel” érjek el valamit. Ez az álmom és ez a vágyam. Valamint szeretném érezni milyen lehet az amikor felismernek az utcán és leszólítanak.
Rátkai János novemberben részt vett a Nmzetközi Teremgokart Kupán Győrzámolyban, ami élete első nemzetközi megmérettetése volt…
Miért hagytad ki a BPG utolsó futamát tavaly?
Egyrészt azért mert ezen a hétvégén volt a Győrzámolyi Nemzetközi Teremgokart Kupa is. Ezzel még különösebb gond nem is lett volna csak választanom kellett, hogy BPG utolsó futam vagy zámoly, az anyagi gondok miatt. Végül én úgy gondoltam, hogy BPG 3. vagy 6. hely tök mindegy. Így zámolyt választottam, mivel úgy éreztem itt tudok fejlődni.
Milyen volt a Nemzetközi verseny Győrzámolyban? Milyen fontos tapasztalatokat szereztél?
Felejthetetlen élmény. Bár Nino (Müllner) kicsit orrolt rám mikor a felvezetőn figyelmetlen voltam és megtoltam hátulról, de utána próbáltam valahogy bocsánatot kérni tőle. Nem tökéletes a Németem. J Ettől eltekintve nagyon tetszett és a 4. selejtező végére nagyon összeszedetten tudtam menni és egészen jó tempóba. Ráadásul az utolsó selejtezőn egy elég erős csoportban sikerült 4. helyen beérnem, ami számomra egy jó eredmény.
Merre tart a gokartos pályafutásod, mik a célok, hol láthatunk az idén versenyezni?
Idén maradok az amatőr szakágnál továbbra is, de ha mód és lehetőség nyílna, szívesen kipróbálnék egy OB-s gépet vagy akár egy kupás Swiftet. A cél az, hogy idén besöpörjek egy bajnoki címet. Minden erőmmel azon leszek, hogy ezt elérjem. Az AGB-ben és a BPG-ben egyaránt fogok indulni, ahogy persze az anyagi engedi. Szeretnék év végén Győrzámolyba ismét elmenni és idei évi álom, ami úgy néz ki, az is marad. A Világbajnokság. (A 4 ütemű, terem gokart világbajnokság- a szerk.)
Mik a távolabbi céljaid a versenyzésben?
Egy nagy álmom van. Eljutni a WTCC-ig. Szeretnék ismert pilóta lenni. Bár nekem egy stabil Suzuki kupa is megfelelne. De ha már álmodozunk, akkor álmodjunk nagyot.
Ki a kedvenc F1-es pilóta és csapat? A versenyzőnél továbbá mely tulajdonságai miatt?
Szerintem ez nem kérdés, egyértelmű hogy Sebastian Vettel és a Red Bull. Az tetszik, hogy abszolút a pálya minden centiméterét kihasználja és nagyon jól köti össze a kanyarokat. Élvezet nézni, ahogy vezet. Sokan utálnak is érte vagy nem szeretnek, hogy Vettel szurkoló vagyok. De ez van J
Sokan megjegyezték már, hogy hasonlítasz Vettelre? Összetévesztettek már vele? Könnyebben megy a csajozás a hasonlóság miatt?
Összetévesztettek már vele igen, még a Hungaroringen, és igen. A csajozás is teljesen más sokan szeretik ezt a Vetteles dolgot így valamilyen szinten jó is. Sokszor élvezem a helyzetet, amikor erről beszélnek, de én csak fülig érő szájjal mosolygok. J
Hogyan viszonyulsz ahhoz, ha hozzá hasonlítgatnak?
Igazából semmi bajom nincs vele, mindig elpirulok és csak mosolygok. Nagyon jól esik persze, de van, akinek ez nem tetszik és kapom a kritikát, hogy miért mondom magamról. Ebben az esetben újra és újra el kell mondanom, hogy ezt nem én gondolom magamról, hanem ezt mások mondják. Megfogadtam, hogy ha már hozzá hasonlítanak, teszek érte, hogy méltó legyek a névre, így szeretnék az egyik legjobb gokartos lenni 2012-ben.
Mutasd be kérlek a pólódat. Milyen motívumok szerepelnek rajta és mit jelentenek?
A pólómon szerepel a weblapom címe, illetve a csapatneve is, ami az iRace.hu utánpótlás programnak a csapata a BPG-ben. Megtalálható rajta természetesen a KR Online lógója és a Magyar rFactor oldal lógója is. László Attila fotós is rákerült. Neki köszönhetőek a kiváló képek, amiken jómagam is rajta vagyok. Emellett tavaly megtetszett a Mclaren Mercedes csapat ruházatán látott Kalocsai hímzés, és arra gondoltam egy kis részt kiragadok onnan és elhelyezem valahol a pólómon.
Hogyan készülsz a Vb.-re?
Nagyon sokat edzek jelenleg a Gokartarénába Schreiber Laciéknál, mivel most hoztak egy teljesen új gépparkot és nagyon tetszenek. Nem mellesleg hallottam valami olyasmit, hogy hasonlítanak a VB-s gépekhez kicsit ezért úgy gondoltam rákoncentrálok ezekre a gépekre. Szeretnék a Team Hungaryval kijárni edzeni külföldre. Úgy gondolom, hogy csak úgy tanulhatok és fejlődhetek, hogyha minél jobb emberekkel edzek együtt és úgy gondolom, hogy a Schreiber Roli vagy a Riba Krisz, de idesorolnám Mihály Kriszt is, tőlük tanulhatok. Persze Adriánt is ide kell venni, aki az egyik legjobb pilóta.
Akik végig olvasták ezt a cikket azok számára kiderülhetett, hogy Rátkai „Vettel” János nem csak sikereiben és elszántságában, de szerénységében és intelligenciájában is hasonlít F1-es kedvencére. Egy igazi főnyeremény lehetne a szponzorok számára, aki pontosan világosan és kellő részletességgel fejezi ki magát.
Az idei év az áttörés éve lehet, amennyiben a potenciális támogatók is így gondolják, a Kartracing ugyanis szeretné, ha Jani lenne az egyik versenyzője a 2012-es Terem Gokart Világbajnokságon (Kart World Championship), amit július 23-28 között rendeznek a németországi Essenben.
Ha bárki szeretné felkarolni az ifjú tehetséget a janosratkai.hu oldalon felveheti vele a kapcsolatot.
