Hunwel ETCC: Nürburgring

Szoros futam volt látható a SimSport TV képernyőjén az ETCC 9. fordulójában. Lássuk hát a medvét!


Időmérő: Az időmérőn is folyt a harc az első mért körért itt is már érezni lehetett hogy nagyon harcias lesz ez a verseny is.
És hogy is alakulhatott volna másképp mint a várva várt Demeter Gábor a 8. helyet szerezte meg pedig nagy esélyesként vágott neki a pole pozíciónak.
De szerencsére nagyon izgalmasra és szorosra sikerült ez az időmérő is, és volt beleszólása a “népnek” versenyzőtársaknak is oly annyira hogy rendesen
bedurrantottak pár forró idővel az Android kárára.! De a végső küzdelemben végül az első Seiber János lett mögötte csapattársa az Ultrás Vigh Róbert (mind2 chevi) harmadik
pedig a Coloni-s Borbás Máté lett. Így kezdődhetett a várva várt futam!

Verseny:
Az első futamon hatalmas rajtot vettek a srácok, szinte az első 8 közül bárki elsőként fordulhatott volna, ami nagyjából be is következett. A 8. helyről
rajtoló Demeter Gábor “kamikaze módon” a második helyen fordult el viszont a következő körben már első helyen volt és tudta is növelni előnyét…Hátrébb test a test ellen ment a csata és ezen a szűk pályán nehéz volt elkerülni a koccanásokat.
Ebből adódtak is komoly gondok a futam után, de ezek tisztázásra kerültek a későbbi BT határozatok által.
A top 5-ért a Coloni és az Ultra versenyzői vetélkedtek egymással utánnuk a Hunnia is csatlakozott Halász Márk révén. Az ETCC egyik legkeményebb, talán legdurvább futama folyt a német versenypályán erre mindenki emlékezni fog, azt hiszem.

Box kiállás után az eredmény nemsokat változott Demeter megtudta tartani első helyét habár a utolsó körökbe Máté szorításba vette de nem tudta utólérni.
Végül de nem utolsó sorban az eredmény ebből az első 3 helyezett: 1. Demeter Gábor 2. Borbás Máté 3. Vigh Róbert lett egy kiesőnk volt Honti Gergely személyében.

A második futamon fordított volt a helyzet szokás szerint itt is sokminden dőlt el az első kanyarban hiszen újra láthattunk “kamikaze akciókat” és másegyebet itt kicsit mindenki bátrabb volt a kelleténél.
Az egyik legvitatottabb mégis a Demeter-Bartha eset(ek) volt(ak) de erre is megvolt a szankció lényegen nem változtat hatalmas csata volt szinte az utoló méterekig elől Honti és Nyárasdi vívott az elemekkel.
Hátrébb úgyszint a két Coloni majd Demeter Gábor verekedte be magát. Itt is születtek büntetések főleg a túlzott agresszió miatt de ezt a fiúk ki fogják küszöbölni legközelebb.

Azért még volt kívánni valója a versenynek, de a harcok és a show felejthetetlen részét fogja képezni Nürburgingnek. A végeredmény: 1.Honti Gergely 2.Nyárasdy István 3. Borbás Márton lett.

Ezúton is szeretnék gratulálni az elért eredményekhez és kívánni hogy a következőbe is legalább ilyen csaták legyenek persze viták nélkül
és fair küzdelmet mindenkinek! Folytatás vasárnap WTCC-vel, majd jövőhéten Estorilba “utaznak” az ETCC-sek!

forrás: hunwel.hu

468 ad

Leave a Reply