A második futamához érkezett az F1RFT Liga 2011-es szezon tavaszi bajnoksága. Malajziában 44 kör várta a versenyzőket. Molnár Attila hét közben bejelentette távozását, viszont Molnár Tamás személyében új pilótát láthatunk a Forma 1-es mezőnyben, aki a Force India csapatot képviseli. Többen is hiányoztak a futamról, és csak 18-an indultak az időmérőn. Sárkány csatlakozási problémák miatt máris kiesett a versenyből, így 17 főre csökkent a mezőny.
Az időmérőn Az első etapban Suborits jeleskedett. Godek is remekül ment, hiszen az első két etapban második, míg a harmadik etapban első lett, így Ő állhatott fel az első rajtrácsra. Mayer a második és a harmadik etapban is második lett, és a második rajtkockát kapta. Suboritsé a harmadik hely.
![]() |
Szép számú néző volt kíváncsi a Sepang-i nagydíj rajtjára, ami jól és balesetmentesre sikerült. Az első helyről Godek szokása szerint beragadt, míg a többiek Csuti és Princzel az élen remekül rajtoltak. Csuti az első kanyarban megelőzte Mayert, míg Princz a hetedikről indulva a harmadik helyre jött fel. Igen izgalmasan alakult a futam első szakasza. Csuti és Mayer felváltva vezették a futamot. Közben Princz is megérkezett rájuk. Suborits az ötödik helyen támadta Godeket. A középső bolyt Diósi vezette. Mögötte Wertenbach, Hajas, Lehner, Walter, Kovács és Parti. Az utóbbi kettő igen egészségeset csatázott az első kiállásokig. A nyolcadik körben Mayer óriási hibát vétett. Féktávon beleszaladt Csutiba és letörött az első szárnya. A javítás után Pető mögé a 14. helyre esett vissza. A futam felénél az addig lassan fellopakodó Walter vette át a vezetést. Ő ismét egy kiállással kevesebbet tervezett a többinél, ami a jelen helyzetben jónak tűnt, hiszen a második Godek 15 másodpercre volt tőle, és a többiek 19-20 másodpercre, akik már lassan a második kiállásukra készültek. Néhány körrel később, amikor Walter is már a boxban volt, Godek vette át a vezetést, mögötte Csuti. Suborits és Princz óriási csatában voltak a harmadik helyért. Ekkor Walter még az ötödik volt, mögötte Diósi és a hetediken már Mayer tanyázott. A verseny második felében Princz is nagyot hibázott. Gyorshajtásért kapott egy 10 másodperces büntetést, ráadásul a kivezető vonalat is átlépte és még kapott pluszba egy boxáthajtásos büntetést. Ezzel az Ő esélyei is elszálltak. Amikor az SSTV-nél az adás megszünt, akkor Walter vezetett meggyőző fölénnyel és Godek támadta Mayert a harmadik helyen friss gumikkal. A 36. körben sikerült is megelőznie és Mayert és átvette a második helyet. Walter előnye fokozatosan csökkent, és neki még ki kellett jönnie a boxba még egyszer, mert még nem használta a lágy gumit. Már csak két kör volt hátra, amikor megtörtént Walter gumi cseréje és közvetlenül Godek mögé tudott visszajönni. Az utolsó körben sikerült vissza előznie Godeket, aki apait-anyait beleadott, de a használt kemény gumikkal a friss lágy gumik ellen semmi esélye sem volt. Végül Walter remek taktikai érzékkel besöpörte az idei első győzelmét. Gratulálunk neki. Második lett Godek 3 tized másodperc hátránnyal. Harmadik Mayer, aki fantasztikus hajrát vágott le a verseny második felében. Csak két pilóta esett ki a versenyből. Sztankovics és az újonc Molnár Tamás.

