“Írhattam volna ezt a címet úgy is, hogy rFactor2 kontra F1 2011. De nem látom értelmét ennek, inkább hagyom, ugyanis tudni illik, hogy az F1game.hu lekezelő stílusával le akarta járatni az rfactort anno kb. egy éve, amikor is összehasonlította a ”CM” játékát az rfactorral. Mindenki tudja, mekkora botrány lett belőle. Mára kiderült az is, hogy a „codi” rajongók igen nagyot csalódtak a bugokkal teli játékukban, mely nyomós indokokkal ellátott érvelésüket a „CM” szégyenteljes módon figyelmen kívül hagyott. Közben megjelent az rFactor 2 béta verziója, amiben még sok minden nincs kidolgozva, illetve még nem működik teljes mértékben.
Amikor először elindítottam az „rfactor 2 launchert”, azonnal eszembe jutott, hogy vissza lehetne vágni most a „Kgyuriéknak”, de inkább hagyom őket békén – veszekedjenek csak ők a CM-el – én pedig csak az új rfactor2 fejlesztéssel foglalkozom.

Ez a Launch rfactor.exe egy vezérlőpult, vagy nevezzük „managernek”, amiből minden egyes programrészt elindíthatunk. Ha még nem készítettünk accountot, akkor mindegyik játék mod inaktív (szürke). Ha már sikerült accountot létrehoznunk – persze ehhez kell az internet – és megvásároltuk a játékot, akkor máris aktív lesz a Single Player és a Developer mod. A bejelentkezés után már az online mod is aktiv lesz. Innentől kezdve másfél évig használható az Online mód is. Tehát bármilyen publikus és privát szerverre csatlakozhatunk. Egyébként nagyon hasznos a Manager, mert minden fontos információt megjelenít, ha bármi változás történik a játék fejlesztése során. Például figyelmeztet, hogy mikor várható frissítés, vagy karbantartás, stb. Az ISI fórumában olvasható, hogy kb. havonta lesznek frissítések a játékhoz.
A dedicated, vagyis a Multiplayer része is némi módosításon esett át. Megmaradt az ingyenes dedicated használata, és ez az, ami az rfactor2-őt a legnépszerübb szimulátorok közé emeli, amit még egyetlen egy korszerű autós játék sem tudott ilyen szinten produkálni.
Hogyan is tudunk dedicated szervert indítani?
Ez szerencsére maradt a régi formájában, annyi kiegészítéssel, hogy a pályakiválasztó ablakban belekerült egy új gomb „Weather” néven, amivel be tudjuk állítani az időjárási viszonyokat külön edzésre, időmérőre és a versenyre is. Sajnos még ez sem működik tökéletesen. Csak az indítóablakban levő Weather működik. A scriptelt időjárás még nem. Mielőtt el tudnánk indítani a dedicated.exe-t, előtte le kell töltenünk az adott modot a szerverre is, melynek kiterjesztése ”.rfmod”. Majd ezt az rfactor2 data könyvtárában lévő Packages mappába kell másolni, vagy mozgatni. Ezután a Managerben lévő „Manage Mods” gombra klikkelve egy új ablak nyílik meg, melyben látható lesz, melyik modot lehet felinstallálni, illetve uninstallálni, esetleg updatelni (frissíteni) a fájl kiválasztása után jobb egér klikkel. Ha már egy mod felinstallálásra került, akkor máris lehet dedicatedet inditani. Az rfactor alapértelmezett Query port: 44297, és a Join port: 54297. Ahhoz hogy ne kelljen a Managerből indítani a dedicatedet, ami a „HOST” gombbal aktiválható, érdemes inkább az rfactor2 core könyvtárában lévő dedicated.exe-t indítani. A plusz beállításokat a multiplayer.ini-ben vagy a PLR.-ben kell módosítani az adott mod szabályaihoz igazodva.
A szerverre is felkerült a Publikus Rfactor2 dedicated, mely F1RFT2 (maszosz.hu) néven kereshető rá. A honlapon és a szerver névben jelzem majd, mikor lesz Publikus futam, ami általában 20 körös lesz majd. Lehet mostantól gyakorolni.
Grafika és az időjárás:
Ahogy a menürendszerben navigálunk, láthatjuk, hogy sok változás történt, de valahogy még is megmaradt a tipikus rfactor feelingje, ami nem baj. Mint említettem innen indíthatunk szinte minden funkciót. Többek közt az rfconfigot is. Itt lehet és kell is a megfelelő felbontásra, méretre beállítani a játékot.
Itt kapott helyet a HDR effekt is, melyet ki-be lehet kapcsolni. Napos tiszta időben igen szép lesz a grafikai felület. A gumik, az autó festése, tükröződések és a környezet óriásit fejlődött.
Sokkal szebb lett és valódi élményt nyújt grafikailag. Szimulátorhoz képest ez a grafikai minőség már elég is lehet. Igaz, nem éri el egy korszerű dx10-11–el megáldott grafikai minőséget, de legalább online-ban szervereken kisebb gépigénnyel is lehet simán játszani. Az esős része is nagyon profi lett.
Fokozni lehet az eső intenzitását is. és ráadásul a gépigényt csak minimálisan növeli meg. Be lehet állítani a felhők vonulási irányát, melyből következtetni lehet, hogy milyen időjárás változás várható a következő időszakban. Sajnos a dedicated szervereken még nem lehet beállítani az etapok és a futamok alatti időjárás változást. A hátránya a grafikának, hogy borult időben vagy sötétedéskor egyes felületek nem azt a képi hatást adják vissza, mint amit elvárnánk a napos időhöz képest. Például az aszfalt és a gumi festése szinte összeolvad. Kevesebb árnyék miatt gyengül a térhatás. A napszak-változás is meg maradt, és ha az időjárást a napszak-változással keverjük, igen látványos élményben lesz részünk. A naplemente is sokkal zavaróbb lett. Ahogy a valóságban is.
Összeségében nagyot javult a grafika a napszak és az időjárás változással együtt. Ilyen megoldást még eddig egyik szimulátor sem tud az rfactor 2-n kívül.
Fizika és az FFB:
Az új gumifizika bevezetése forradalmi megoldás a szimulátor berkekben. Ráadásul korrekten kezeli a hőmérsékleti és a vizes-száraz változásokat. A gumikopás és hőmérsékleti együtthatók hűen követik a gumik viselkedését a különböző felület viszonyokon. A felfüggesztés modell is jobban dolgozik az elődjéhez képest. A feltelepített Megane és a formula Renault alapfizikája némi módosítás után igazán remek szórakozást ígér. A Force Feed Back (FFB) végre olyan visszajelzést ad az autó viselkedése felől, ami elvárható egy HQ szimulátortól. Ezzel a résszel nem óhajtok foglalkozni bővebben, mivel nem akarok senkit sem szubjektíven befolyásolni. Inkább csak azt tudom ajánlani, hogy ezt személyesen kell kipróbálni. Az egyes főrumokon más platformmal játszók (LFS, IRACING, CM,stb) az rFactort, mint szimulátort nem akarják elfogadni, nem csak a grafikája miatt, hanem egyébként is. Hát az rFactor2 ezzel az úgymond kezdetleges alfa-béta verziójával már most többet tud, mint bármelyik. Nem beszélve arról, hogy kb. havonta fog érkezni hozzá frissítés egészen a teljes verzióig.
Moddolhatóság (development):
Végül is ez az a rész, ami e leginkább érdekli a moddereket. A Developert elindítva az alap trainer autó és pálya töltődik be, melyet természetesen le lehet cserélni a készüló autóval és pályával. Itt a pálya AIW filét lehet szerkeszteni módosítani. Ez fontos az Offline modban, hiszen az AI-k viselkedése ettől a beállítástól függ, ami igen jóra sikeredett ebben a verzióban. A következő lehetőség a pályák camera pozícióit készíthetjük, módosíthatjuk. Ugyanebben funkcióban készíthető el az autó „cam” (cockpit Tv-cockpit, action, swigman, stb) filéje is. A következő funkció a HUD készítése. A műszerfalhoz hasonló megjelenítés, mely a képernyő overlay felületén látható. Itt lehet testre szabni az adott mod megjelenítését, például a Km/óra számlálót, fordulat számlálót, stb. Ezután következik a Sound editor, ahol a pálya bizonyos részein a megfelelő hanghatásokat készíthetjük, módosíthatjuk.
Az utolsó előtti az FFB editor. Ez lesz az egyik legfontosabb beállítás a pályákhoz, hogy az FFB reálisan működjön a pálya különböző minőségű felületű részein, pl. a kerékvetőkön vagy a sóderágyban. Végül az utolsó rész a pálya Weather (időjárás) beállító panelja. A pályát itt lehet többek közt az időzónához igazítani. Az esős és száraz, valamint az érdes, sima vagy a reflektált felületek finomhangolását elvégezni.
Mindezeken kívűl az rfactordata\support\tools könyvtárban található a mas2.exe ki- és becsomagoló, valamint a 3dmax-hoz szükséges pluginok az rfactor2 –höz készülő modellek exportjához. Az rfactorhoz hasonlóan fel kell állítani a készülő mod könyvtárszerkezetét és minden könyvtári anyagokat külön kell „mas” filébe csomagolni, majd elkészíteni az „rfmod” kiterjesztésű install fájlt.
A modellek elkészítéséhez a korábbi magazin műsorokban adtam némi támpontokat, megoldásokat. A fizika elkészítéséhez már sokkal széleskörűbb ismeretekre van szükség. Kell tudni az adott autó pontos méreteit a tengelytávtól a motor nyomaték jellemzőkig. F1-es autónál ezek a FIA technikai szabályzatában mind benne vannak, melyek már elég egy alapfizika felállításához. Ehhez jönnek a beszámolt tapasztalatok, akár személyes tapasztalatok az autó viselkedéséről, kanyarsebesség, végsebesség, gyorsulási-lassulási adatok, kilengések, rugózási, csillapítási értékek, és sok minden más, ami a fizika közel helyes működéséhez kell. Ezután jönnek a tesztek, melyek sok-sok keserves órát emésztenek fel.
Megvegyem, ne vegyem?
Mivel még csak néhány autó és egy-két széria szerepel a Béta verzióban és jó néhány effekt és funkció nem is működik, meggondolandó a megvásárlása. Főleg, hogy jelenleg 10-11 ezer forint a jelenlegi ára, köszönhetően a gyenge forintnak. Ráadásul már létezik hozzá „crack”, mellyel „offline” már ki lehet próbálni. A gépigény nem sokkal, de megemelkedett. Az, aki eddig közepes, vagy alacsony minőségen játszott az rfactor 1-el, annak sürgősen fejlesztenie kellene a gépparkját, mert ha rfactoron1–en nem tudott legalább magas minőségben játszani, az nem fogja tudni kihasználni az rfactor2 adta lehetőségeket. Többen is „papolnak” azon, hogy 2012-t írunk, ezért nem ártana korszerű grafikával felvértezni a játékokat. Én inkább azt mondom, hogy 2012-t írunk, – és mivel igen gyenge kis hazánk fejlettségi szintje számítástechnikai oldalon családokra lebontva – akkor lehet valamilyen játékról levonni a következtetést, véleményt alkotni, ha megvan a megfelelő technikai háttér, és a játékhoz adott ajánlott – nem minimális – gépigény.
Ha megvan a megfelelő gépigény, akkor az, aki azrFactor2-t már kipróbálta, biztosan nem csalódott és várja már a teljes verziót. Szerencsére igen kevés „bug” van már a bétában is. Amik vannak, azok inkább csak hiányosságok, amik a későbbi frissítésben orvosolni fognak, de csak a megvásárolt játékban fog működni az update! Ettől függetlenül teljes értékű játék. Online ligák is bátran használhatják. Minden valószínűség szerint el fog készülni egy F1RFT 2012 demo, melyet a megvásárolt rfactor 2-re készült DRS-KERS pluginnal fog kiadni az F1RFT Professional Modding Group.
Személy szerint én nem csalódtam az rFactor2 bétában, és végre olyan a fizikája az FFB-vel együtt, amit igen nehéz lesz akár a GTR3 vagy akár a jelenlegi C.A.R.S.-nak is legyőznie. A grafika megfelel a szimulátoros követelményeknek. Nem lenne értelme tuningolni rajta, mert csak az online játszhatóság csorbulna. A ligatagjaimnak ajánlom a megvételét, mert ennél csak jobb lehet a teljes verzió. A gépparkot tekintve a legfontosabb fejlesztést a grafikus kártyán kellene megejteni, ami egy 40 ezer forintnál kezdődő videokártya már elég lehet, függetlenül attól, hogy Nvidia, vagy Radeon típusú kártyáról lenne szó. A következő fejlesztés a Processzor lenne, ami legalább 4 magos és tuning nélkül tud 3 GHZ-en pötyögni. Ha az alaplap nem tudja ezt biztosítani, akkor gépcserére van szükség. Igen, 2012-t írunk.”
Maglódi Imre – Sompir
